Imádom Neil Gaimant az ő hihetetlen, de mégis olyan valódi, olyan magával ragadó, teljesen normálisnak tűnő szürrealitásával. Ő jutott az eszembe, illetve Lady Ajtó a Sosehol című könyvből vagy éppen az Anansi fiúk, amikor megláttam ezt az erkélyt.
És persze imádom Berlint is, ahol ilyesmi egyáltalán előfordulhat.
Egészen izgalmas különben, hogy hogyan nő az ember önbizalma, ahogy egyre jobban ismeri a várost. Egyre inkább érzem, hogy itt otthon vagyok. De persze már az első alkalommal mindenki azt mondta: Berlin loves you!
Ma egyébként felfeldeztünk a Gyerekkel egy új fagyist, így már két legkedvencebb fagyizónk is van. Na de a fagyizókörkép egy másik poszt lesz majd. Ahogy az is, hogy milyen a gyerekfasizmus és milyen egy ex-foglaltházban lakni.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése